Egyensúlyban?
Olyan az egészséged ,amilyennek szeretnéd?
Azzal foglalkozol, amiben hiszel, hogy egy jobb jövot hoz a gyermekeinknek?
A Nikken cég azért jött létre, hogy az életünk legfontosabb területein segítsen az egyensúlyra törekvésben.
Az Én történetem:
2009-ben fordultam eloször orvoshoz felnott koromban 37 évesen. Fáradtsággal , energiahiánnyal küzdöttem.Az orvos csak kinevetett, mit akarok én öt gyermek mellett. Pedig tudtam, hogy ez így nem normális. Hamarosan Lyme fertozést kaptam a kertünkben tanyázó kullancstól, egyre romlott az állapotom, már nehéz volt ellátni a gyerekeket,pedig sok gyógyszert írtak fel. Amikor, mint a mesében találkoztam a "jó tündérrel".
A "jó tündér" ,aki egy barátunk volt adott nekem egy üveg vizet, majd még néhányat: az állapotom nagyon gyorsan javulni kezdett.
Akitol a vizet kaptam azt mondta nem kell mást tennem, csak az otthonomba vinni mindazt ,ami a természetben megvan, de a mai civilizált környezetben elzárva élünk tole.Forrásvíz, erdei levego(elektroszmog mentes, tiszta),napfény, föld mágnesesség, tiszta táplálék, pihenteto alvás és mozgás.
Hamarosan visszanyertem a teljes egészségemet, az enyémet is és a családomét is, miközben ez ido alatt sem gyógyszertárban, sem orvosi rendeloben nem jártam (leszámítva egy-két balesetet).
Szükségem volt még a többi egészségpillér javításában is, ezért érdekelt mit segíthet ebben nekem a Nikken.
Mindig is vágyam volt, hogy legnagyobb részben a munka alkalmazkodjon a családi életemhez, és ne a családi életemet kelljen a munkámhoz
igazítani. Vagyis , hogy a választás az enyém legyen, ne mások döntsenek helyettem. Mindig is fontos volt az is,
hogy pozitív hatással legyen a munkám az emberek életére.
Nem utolsó szempont, hogy a munkám a jövot képviselje, ne egy olyan szakmát tanuljak ami hamarosan a multé lehet.
Az egészség és a wellness a jövo iparága.
Dr. Ron Weiss amerikai kardiológus így fogalmaz: „Ha ezeket a termékeket és technológiákat a hagyományos gyógyászatba egyenest be lehetne hozni, akkor úgy ünnepelnék, mint a modern orvostudomány legnagyobb csodáját.”
Ha nincs egyensúlyban az életed bármely területen, válaszd abból, amit a Nikken kínál azt, amire neked szükséged van.
Azért vagyunk, hogy ebben segítsünk neked!
Nikken PiMag® Vízrendszer
Rendezvények